2016. február 27., szombat

Talkin' | Beverly Hills 90210 1. évad

Sziasztok!
Január végén nagyon rákattantam a 90-es évekre és egy olyan sorozatot kerestem, ami a 90-es években játszódik. Ez nem pont egy 90-es sorozat, mivel a 2000-es évek végén jelent meg Magyarországon. Eddig csak a My Mad Fat diary volt az a sorozat, ami a leginkább megfogott, na most ez megváltozott. Imádom ezt a sorozatot. Szóval most erről szeretnék írni:)



Egyébként ennek van egy másik változata, amit a 90-es években forgattak. Ezt is elkezdtem nézni, de nagyon élvezhetetlen volt számomra a felbontás miatt, így hanyagoltam. Szóval a történet:


Harry Wilson a családjával együtt Kansasből visszaköltözik Beverly Hillsbe, és ő lesz a WestBev gimi új igazgatója. Anyjánál, Tabithánál laknak, aki régen híres színésznő volt, most azonban alkoholista lett. Harry felesége Debbie, a lányuk pedig Annie, és van egy örökbefogadott fiuk is, Dixon. A két gyereknek komolyan meg kell küzdenie a beilleszkedés nehézségeivel. Annie először összebarátkozik az iskola legmenőbb lányával, Naomival, de a barátságuk elég hamar elromlik, majd Silverrel lesznek jóban. Időközben pedig feltűnik Ethan is, akit a lány már ismer régebbről. Dixon is szerez egy jó barátot, Navidot, az iskola médiaguruját. Később aztán Harry után nyúl a múlt. Nem elég, hogy olyan fegyelmi ügyekkel szembesül, amelyben vagy egyik, vagy másik gyermeke érintve van, tinédzserkori szerelme, Naomi anyja, Tracy is üldözni kezdi. Kiderül, hogy kettejüknek van egy közös fiuk, akit annak idején Tracy örökbeadott.
Nos nagyjából ennyi a sztori. Most pedig a véleményem.
Az első évad kb. 24 részből állt, ezt nagyjából egy hét alatt végignéztem. Nagyon imádtam. Annyira tetszik a szereplőosztás, hogy hűha. Egyszerűen, annyira bele tudtam magam élni és annyira át tudtam érezni az egészet, hogy ennek 10/10-est kell adnom. Minden benne van, aminek benne kell lennie egy tinisorozatban.

Nektek mi a kedvenc sorozatotok?


A.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése