2016. március 8., kedd

Healthy Week| Nassolás ellen

Sziasztok!
Kamasz Lány bejegyzését itt olvashatjátok.

Nyilván veletek is előfordult már az, hogy csak úgy bekaptatok valami kis édességet esetleg a nap folyamán, mert nem volt kedvetek összedobni semmi nehezebb kaját és csak úgy valamit enni szerettetek volna.


1. Vezessünk naplót!
Az elhatározás nem mindig segít. Különösen nem egy olyan pótcselekvés esetében, amely hosszú évek alatt vált szokásunkká. Tegyük hozzá, hogy az én memóriám pedig elég szelektív, így jobb ha feljegyzem.

2. Erősítsük meg magunkat!
Egy rossz szokásról való lemondás rengeteg odafigyelést és önfegyelmet kíván. Nem fog menni egyik napról a másikra, és bizonyára lesz olyan is, hogy csődöt mondunk az igyekezetben, és újra, elölről kell elkezdenünk mindent. 

3. Tervezzünk előre!
Nagyon fontos, hogy előre megtervezzük, hogyan is kerüljük el a stresszkeltő szituációkat, amelyek azzal fenyegetnek, hogy nem sikerül betartanunk a fogadalmunkat. 

4. Legyünk tudatosak!
Mindent előre számoljunk ki, gondoljuk el, hogy ne érjenek minket váratlan meglepetések.

5. Keressünk kapcsolatot!
Kössünk össze egy számunkra "pozitív" dolgot, egy "negatívval" és így könnyen beépül majd a negatív a mindennapi rutinunkba.


Remélem, hogy tudtam segíteni,


A.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése