2016. március 19., szombat

Ikea haul

Sziasztok!
Szerintem tudjátok, hogy októberben elköltöztünk és ugye az új szobámba kellett néhány dolog, ezért voltunk az Ikea-ba és vettünk egy-két bútort. Nem találtam mindegyikről képet, viszont nem is tudtam jó fotókat készíteni róluk szóval be kell érnetek ezekkel, bocsánat.



Először is a gardróbszekrényemet vásároltuk meg. Már nagyon régen kinéztem ezt és mielőtt költöztünk volna, már akkor tudtam, hogy majd egyszer ilyet szeretnék. Nekem nagyon tetszik és hála Istennek elég nagy, így jól szét tudok benne pakolni. Több színben is kapható, az enyém fehér színű.
Link

A következő szorosan kapcsolódik az előzőhöz. Ez egy 6-rekeszes tároló, amit a fenti gardróbszekrénybe lehet tenni és végül is nagyon jó a rendszerezéshez és így együtt a kettő számomra tökéletes. Szintén fehér színű az enyém.


Link

Aztán vettünk egy könyvespolcot, ami amúgy szintén fehér, csak nem találtam olyan színben. Ugyanígy néz ki csak más a színe. Nagyon jó, mert állíthatóak a polcok és így tényleg személyre szabható, az igényeinknek megfelelően.
Link

A következő dobozok szerintem nagyon édesek. Imádom a színösszeállításukat. Igazából ennyi. Erről nem tudok olyan sokat mondani. Megérte megvenni őket.

Link
Mindenképpen szükségem volt ilyen egyszerű irattartó papucsokra és ezek elég strapabírónak tűnnek, habár nehéz összeállítani őket (:D).
Vettünk még átlátszó fiókelosztót, amit egyébként nem a fiókomba tárolok, de majd egyszer megmutathatom, hogy mit is pakolok bele. És egyébként nem is úgy néz ki, ahogyan a képen van, de sajnos nem találtam meg azt a képet róla.
Kellett egy új lámpabura is, ami ilyen teljesen egyszerű, de nekem nagyon tetszik és majd lehet, hogy be fogom festeni nagyon halvány rózsaszínre (hogy passzoljon a dobozokhoz), mindenesetre nekem így is tetszik.

Ezeken kívül még vettem ilyen kilincsre akaszthatós táblákat, majd megmutatom őket Twitteren. Ennyi is lett volna ez a bejegyzés.


A.

ELÉRHETŐSÉGEIM:
~ Facebook: https://www.facebook.com/maniacgirlblog/?ref=hl
~ Instagram: https://www.instagram.com/annacska1219/
~ Ask.fm: https://ask.fm/maniacgirlblog
~ E-mail: maniacgirlblog@freemail.hu
~ Twitter: https://twitter.com/maniacgirlblog?ref_src=twsrc%5Etfw

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése