2016. szeptember 17., szombat

Outfitek - Zene Mindörökre | Vendégposzt

Sziasztok!
Ma egy vendégíró, vagyis Zene Mindörökre posztját olvashatjátok!

Halihó blog olvasók!


A minap a saját blogomon meghirdettem, hogy lehet vendégírónak jelentkezni. És a ti drága írótok egyből jelentkezett is rá, szóval a mai napon egy „csere” bejegyzést csinál az én blogomon. Az ő bejegyzését ide kattintva tudjátok megnézni, ami egy toplista a kedvenc zenéiről. Az én részemről, ma egy divattal kapcsolatos bejegyzést hoztam nektek. Megmutatok 5 különböző ruha összeállítást, különböző stílusú mind, hogy nagyjából mindenki megtalálja a saját kedvére valót. Ha ez eddig nem lenne elég jó, mindet olyan oldalakról válogattam össze, ami itthon is könnyen elérhető sőt még árban sem olyan drágák. Szóval ha szeretnétek, akkor az egész összeállítást meg is vehetitek. Ez majd látható lesz, főleg a H&M és a Bershka ruhái közül válogattam. Úgy gondoltam, és gondolom, hogy az ott található ruhák eléggé megfizethetőek, ha rendesen kutatunk és a minőségük is nagyon jó. Ezeken kívül persze voltak máshonnan is ruhák, de azok elenyészőek. Most pedig kezdjük is el. 

BASIC




Cipő: Converse ~20.000Ft


Ahogyan a képen is látható és a címből is kitalálható, ebben az összeállításban az alapdaraboké a főszerep. Az a jó benne, hogy szinte minden kombinálható mindennel. Ha egy ilyen összeállítás mellett dönt az ember, hibázni nem lehet.

Felső:
Amint láthatjátok, egy egyszerű szürke felsőt választottam. Az oldalon croptop-ként van „hirdetve”, de szerintem ha egy kicsit nagyobbat vesztek belőle, akkor rendes hosszúságú felső lesz belőle, szóval nem mutat semmit. Azért a szürke mellett döntöttem, mert ez szerintem az egyik legalapabb, a fekete és a fehér mellett és könnyen variálható. Egyébként….nekem is van egy ugyanilyenem és tökéletes.


Nadrág:
A nadrágnál semmi különleges dolog nincs. Ragaszkodtam hozzá, hogy farmert válasszak, de ahogy az oldalon nézem, ez nem az a fajta amibe alig tudod beletuszkolni magad, hanem az a pont kényelmes. A világosabb színe miatt tökéletesen illik a szürke felsőhöz, de bármilyen más toppal könnyen variálható.

Kardigán:
Személyes kedvencem a kardigán. Mivel eddig nem túl sok színt vittünk a ruházatunkba, úgy gondoltam, mivel ősszel amúgy is hűvösebb van, egy kardigán elengedhetetlen. Ezzel pedig fel is dobhatjuk az egész szettet és egy kis játékos színt vihetünk bele. Ez a pirosas-sárgás szín nagyon jól illik a szürkéhez, de mégis kellően feltűnővé teszi az outfittünket.

Cipő:
Bevallom, hogy ez csak egy minta, mert nem kell kifejezetten Converse cipőt vennetek, és majdnem 20.000Ft-ot fizetnetek csak azért, hogy még jobb legyen az egész outfit. Bármelyik ruhaboltban megtalálhatóak már a legegyszerűbb, legolcsóbb de mégis minőségi tornacipők. A képen egy szürkét láthattok. Árnyalatban eltér a felsőtől, mégis nagyon jól összerakja az egész szettet. A szürke helyett választhattok még fehéret is, szerintem azzal is nagyon jól mutat, vagy esetleg feketét, hogy egy kis sötétet is vigyünk a megjelenésünkbe.

GIRLY






Most pedig jöjjenek a szoknyák és az igazán lányos, csini ruhák kedvelőinek szettje. Személy szerint úgy gondolom, hogy szoknyát nem csak nyáron lehet hordani. Bármelyik évszakban tudunk úgy öltözködni, hogy ne fázzunk, de mégis csajosak maradjunk. Ebben az összeállításban ezt láthatjátok.


Ruha:
Ha már csajos, akkor egy ruhával nem lőhetünk mellé. Ahogy láthatjátok egy egy sötétebb ruha, tehát nem kell aggódnunk hogy bekoszolódik és még mintás is, tehát bármilyen korosztály hordhatja és még egy kis bohókás érzetet is vihetünk bele.

Zokni:
Ez az, ami opcionális, de én úgy gondolom, hogy ha nem akarunk fázni ősszel, akkor ezt ajánlatos felhúzni. Fel is dobja az egész összeállítást és még plusz melegséget is ad nekünk. Erre mondják azt hogy egyszerű és nagyszerű. A képen 2 színben látható, mert ilyen szettben árulják. Szerintem bármelyiket felvehetitek, mert jól fog állni a ruhához. Nekem személy szerint a bordó mondjuk jobban tetszik, mivel szerintem jobban passzol a ruhán található virágokhoz. Ha ez nem a ti stílusotok, akkor ezt a zoknit ki is hagyhatjátok.

Csizma:
Hogy még melegebbé tegyük a szettünket, húzzunk fel egy bokacsizmát. Szerintem a térdzoknival extra jól néz ki, de anélkül is megállja a helyét. Így csajosak de kényelmesek is vagyunk egyszerre. Ha szeretnétek ezt is kicserélhetitek egy egyszerű sneaker-re, de szerintem hidegebb időkben egy csizma vagy bakancsi jobban funkcionál.


BLACK AND WHITE




Cipő: ~3500Ft

Attól, hogy nem igazán viselünk színeket, még nézhetünk ki jól. Sőt...talán azoknak a legkönnyebb, akik a jól bevált fekete-fehér stílus képviselői. Hiszen nem kell amiatt aggódniuk, hogy valami nem passzol a másikkal, mert ez az, ahol minden passzol mindennel. Kicsit hasonlít a Basic stílushoz, de itt a színek háttérbe kerülnek.


Felső:
Mostanában virágkorukat élik az off the shoulder, tehát a vállas felsők. Nem csoda, mert nagyon jól néznek ki, és ha valaki nem szeretné a vállán hordani, akár egy rendes felsőként is hordhatja, mivel úgy is nagyon jól néz ki. Ennél a szettnél egy függőlegesen csíkozott croptopot választottam. Sajnos nem sűrűn látni függőleges csíkozású felsőket, pedig annál hasznosabb a világon nincs, hiszen optikailag nyújt így bárkinek jól áll. Ha nem szereted az ilyen rövid felsőket, akkor ezt is kicserélheted egy ing szerű trikóra. Ugyanígy a Tally Wejlben található, ugyanezért az árért.


Nadrág:
Szintén semmi extra, csak egy fekete nadrág. Különlegessége, hogy magasított derekú. Értelem szerűen, egy ilyen rövid felsőhöz nem igazán vehetünk sima nadrágot. Hacsak nem akarjuk, hogy mindenünk kint legyen. Ez a nadrág ápol és eltakar. Ráadásul fekete és mindenhez passzol. És még kényelmes is.


Cipő:
Lábbelinek egy egyszerű fekete slip-on-t választottam. Eze is most élik virágkorukat, sőt. Mostmár talán jobban elterjedtek mint a sima tornacipők. Gyorsan megvan, mindenhez jól áll, szóval akár 2 perc után már indulhatunk is bárhova. Itt megint csak nincs kifejezett márka, bármelyik boltban megkapható nem túl drágán. 

SPORTY



Cipő: ~3000Ft

A kényelmes viselet. Ha ilyen ruhában megyünk el, olyan mintha egész nap otthon lennénk, hiszen a legeslegkényelmesebb cuccainkat. De emellett még jól is nézünk ki.


Felső:
Jöhetnek a nagy, belebújós pulcsik, amiben már szinte elveszünk. De akár egy olyan is, ami a képen van. Szinte észre sem vesszük hogy rajtunk van. Fázni biztos, hogy nem fogunk úgyhogy ez a legjobb választás.

Nadrág:
Egy leggings szerű nadrág fekete színben. Oda nyúlik ahová te akarod. A melegítőt otthon kell hagyni, de helyette felveheted ezt, és a hatás szinte ugyanaz. Szintén nem veszed észre, hogy rajtad van.

Cipő:

Cipőnek pedig megint a jól bevált slipon-t választottam, de választhattok hozzá, egy egyszerű sportcipőt is vagy deszkás cipőt. Bár azt manapság már nem igazán hordanak, de hé! Ha te szereted, vedd fel. Egyébként, még én is sűrűn hordok. Kit érdekel mit gondol más? :D

Elegant



Sokan vagytok biztosan úgy, hogy ha minél elegánsabban néztek ki, annál magabiztosabbak vagytok. Hiszen ez az, ami a legjobban áll. Sokan ki nem állhatják ezt a stílust, de neked ez a kedvenced? Akkor ezt a szettet nézd meg.


Felső:
Ebből az összeállításból ez a legnagyobb kedvencem. Először csak egy egyszerű ujjatlan blúznak tűik, de ha jobban megnézed, a háta már érdekesebb. Hiszen végig fekete csipke. Hát kinekk nem tetszik ez?

Nadrág:
A fekete-fehér összeállításhoz berakott nadrág ide is nagyon jól passzol. Tudom, hogy ha elegáns nem csak a fekete-fehérre kell gondolni, hiszen olyan sok színben lehet variálni ezt az összeállítást is. Személy szerint nekem nagy kedvencem lenne ide, ugyanez a nadrág piros színben. Nem tudom ti hogy vagytok vele. De most maradjunk a szokásos feketénél, hiszen ez mindenkinek tetszik és mindenkinek jól áll.

Cipő:
Választhattok magassarkút, ha bírjátok, de szerintem a nők 70%-a nem igazán szeretne egész nap 10 centis cipőben szaladgálni. Ha így vagytok vele ti is, akkor megmutatom nektek a személyes kedvencem. Ez a fekete szandál szerintem nem az a stílus, ami mindenkinek a lábán megtalálható. Persze, hasonló igen, de nekem olyan érdekessé és egyedivé teszi az a fém „csík” a lábfej részénél, hogy úgy gondolom, ez a tökéletes cipő ehhez a szetthez. Persze, ha gondoljátok húzhattok hozzá magassarkút, vagy egy egyszerű balerina cipőt is. Minddel nagyon jól néz ki.



Ezek lettek volna a ruhák amiket összeválogattam. Visszanézve, eléggé fedik egymást, tehát akár az összes közül egyet-egyet mixelve is egy nagyon jó szettet kaphatunk. Ne feledjétek el, hogy magatoknak öltözzetek. Ha ti jól érzitek magatokat abban, amit viseltek, akkor viseljétek. Ne foglalkozzatok mások véleményével. Ha nem tetszik amit hordasz, ne nézzenek rád. Ennyi.


Nagyon élveztem a bejegyzés elkészítését és örültem, hogy valami újdonságban is kipróbálhattam magam, remélem ezzel nem csak én vagyok így. Szívesen csinálok máskor is egy ilyen 'csere' bejegyzést. Most pedig, ha megengeditek, akkor egy kis reklám: Ha szeretnétek zenés bejegyzés írni a blogomra, vagy csak egy poszt erejéig kipróbálni milyen is a blogger élet, kukkantsatok be a blogomba és írjatok egy e-mailt.

Life Music

1 megjegyzés:

  1. Szia! Köszönöm szépen. Örültem hogy jelentkeztél, jó volt együtt dolgozni :D

    VálaszTörlés