2016. október 9., vasárnap

Hogyan tanulok?

Sziasztok!
Igazából úgy akartam kezdeni ezt a bejegyzést, hogy hát igen, elkezdődött a szeptember, sőt már az október is és sajnos vissza kell rázódnunk az iskolai életbe, mindezzel a tanulás mély bugyraiba is vissza kéne költöznünk. De nem így kezdtem, mert ez a mondat még engem is irritált. Szóval a lényeg az, hogy most megosztom veletek, hogy hogyan is tanulok. Ezt a technikát nyolc év alatt sikerült elsajátítanom, úgyhogy csak hajrá!


A hétvégi tanulásomat általában vasárnap reggel olyan 9-10 óra körül szoktam elkezdeni (kivéve most, mert most írni akartam lol), miután megreggeliztem és készítettem magamnak egy bögre teát bevonulok és bezárkózok a szobámba. Ezután rendet rakok egy kicsit magam körül, mert nem tudok kupiban tanulni. Jó, hogy ezt pont én, a rendetlenség koronázatlan királynőjeként mondom, de tényleg. Az íróasztalomról mindenképpen lepakolok, de ha még annyira van kedvem akkor kicsit a földön is pakolgatok. Eközben zenét szoktam hallgatni, mindenféle One Direction-t vagy mai pop-ot.
Amint végeztem felkötöm a hajam egy kontyba és leülök az asztalomhoz. Előveszek egy jegyzettömböt, átnézem a leckefüzetem és kiírom, hogy mik azok a tantárgyak, amikből csak írásbeli-szóbeli-írásbeli és szóbeli is van. Átállítom a zenét erre a lejátszási listára és kezdetét veszi a tényleges tanulás.

Sokkal egyszerűbb komolyzenét hallgatva tanulni, szerintem. Sokkal jobban a tanulnivalóra tudok figyelni, nem dúdolgatok, nem énekelek, nem vonja el a figyelmem HerriSztájlz hangja stb. Amikor ezt így elmondom embereknek általában furán szoktak rám nézni, de én még mindig erre esküszök, sokkal hatékonyabban tudok akár még magolni is, pedig az egyáltalán nem az én asztalom. Ezzel a módszerrel magoltam be egy verset egyik napról a másikra és ötös lett. Szóval *taps, taps*

Hétközben miután hazaérek kb. annyi lelki erőm sincs, hogy felmenjek Instagramra vagy Facebookra, ezért nekem akkor kell minimum 2 óra, amíg felébredek. Ekkor általában anyuval szoktam beszélgetni, meg enni és így el is megy az a 2-3 óra. 
Aztán amikor nagy nehezen ráveszem magam ugyanúgy elkezdek rendet rakni az íróasztalomon, előszedni a tancuccaimat. Hétköznap általában csak a másnapra kellő tantárgyakat szoktam megtanulni, van néhány kivételes eset, pl. amikor valami nagy dolgozat lesz. Akkor van, hogy még aznap átnézem, ha van még erőm.

Mindig az írásbelikkel kezdem a tanulást. Ha csak az van egy adott tárgyból, akkor boldog vagyok. Az írásbeli házi feladatot nagyon könnyű megoldani. Jó persze velem is előfordult már, hogy háromnegyed órán keresztül ültem két matekpélda felett, de most ezektől tekintsünk el.

Amiből csak szóbeli van, azt általában ki szoktam jegyzetelni és úgy olvasgatom egy darabig, majd felmondom anyunak. Itt eldől, hogy tudom-e vagy sem a leckét. Ha nem, akkor még átolvasom párszor. Én tényleg nagyon nehezen tudok magolni, egyáltalán nem megy és ezt a tanárok nem értik meg.
Amiből van írásbeli is és szóbeli is van az talán nehezebb falat. Általában ilyen például a francia meg az irodalom. Mondjuk az irodalom egyszerűbb, mert ott mondjuk fogalmazást kell írni, azt meg szeretek. Ezt általában úgy szoktam megoldani, hogy miközben írom a leckét olvasgatom a szóbeli részét. Vagy ha szükséges az a tudás is a házihoz, akkor közben meg is tanulom, hogy hogyan kell használni (pl. franciánál vagy angolnál, mateknál stb.)

Fontos, hogy amikor tanulsz legyen valami motivációd vagy egy célod, amit vizuálisan is látsz magad előtt. Az én célom is kint van a falitáblámon, egyrészt szeretném elérni félévkor a 4-es átlagot. (persze tesi meg rajz nélkül, mert hát. na lol) De ez a motiváció lehet mondjuk a barátaiddal egy közös kép, hogy azért tanulj meg gyorsan (de jól!), hogy minél hamarabb találkozhassatok. Vagy egy kép a kedvenc helyedről, mert ha jól tanulsz akár ösztöndíjjal, vagy magánköltségekből kimehetsz oda. Tulajdonképpen bármi lehet, amit szeretnétek elérni, csak legyen ennek egy jelképe, amivel minden nap szembetaláljátok magatokat.
Ami még nagyon fontos, hogy használjatok színeket. Szövegkiemelők és post-it- imádóként ezt könnyű mondanom. De tényleg, nekem sokkal egyszerűbb, ha látom, hogy mi a fontos, kevésbé fontos és kiegészítés. Így könnyebb esetleg felelni is, például irodalomból vagy nyelvtanból, a kommunikáció részből. Meg kell tanulnotok elkülöníteni a fontos dolgokat a kevésbé fontosaktól vagy a lényegtelenektől.
A rendszerezés is elhanyagolhatatlan. Szeretem, amikor minden tárgynak van egy külön kis mappája, vagy iratrendezője és akkor a fénymásolt lapokat (rengeteget kapunk belőlük), jó abba gyűjteni, mert ott nem fog elveszni.

Azt hiszem, hogy nekem ezek a legfontosabb tippjeim. Ti hogyan tanultok?

A.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése